1.rész

-Aigo, kislányom, mit csinálsz már megint? Ne szerencsétlenkedj! – ugatja le apu a fejem.
- Bocsáss meg! – hajtom le kicsit a fejem. –Vigyázni fogok! – mondom, s azonnal a földre térdepelek, hogy összeszedjem a szilánkokat. Ezen a vázán már nem lehet segíteni, ahogy azon se, hogy menyire béna vagyok.

- Rei, mit csinálsz? – guggol le hozzám bátyám.
- Jongkook - nézek fel rá. - Én csak megint bénáskodtam. – sóhajtok, ekkor kiesik az össze szilánk darab a kezemből, a hirtelen szúrás miatt a tenyeremben.
- Reita! – fogja meg a kezem. – Tényleg vigyázhatnál! – felhúz, és egyből fürdőbe vezet, hogy lemossuk a sebet.
- Amúgy hova készülsz? – kérdezem, mikor már a sebemre kezd kötni egy fáslit.
- Focizni a srácokkal, már biztos itt vannak, de had várjanak – mondja úgy, hogy fel sem néz rám.
- Bocsi… - húzom a szám.
- Hozzászoktam – kuncog fel. – pólyás korod óta ilyen béna vagy, nem is tudom, hogyan lettél 18 éves.
- Na, kösz. – húznám el a kezem, de rászorít.
- Legalább ezt hagy fejezzem be. – néz a szemembe, de egyből lesüti övéit. – És légy óvatosabb ma! – teszi kezét a vállamra.
- Persze – forgatom meg a szemem.
- Jobban teszed, ha ma tényleg nem teszel magadba több kárt, mert ma estére jön két haverom. – vigyorog.
- Most meg miért vigyorogsz? – pislogok rá. – Yoosung és Tae jön, nem?
- Most mások. – még mindig vigyorog.
- Ne csináld ezt, mert megijesztesz! – meresztem rá szemeim. – Apa tud róla? – komorul el arckifejezésem.
- Apa nem lesz itthon… - mondja nagy nyugodtsággal és kimegy a fürdőből. Utána sietek.
- Hol lesz? - beszélek halkabban. Jong a seprűt és a lapátot kezébe fogja és a törött vázához megy.
- Azt a nagydarabot fogd meg óvatosan. - mondja s a kisebb darabokat felsepri. - Valami üzleti megbeszélése lesz Amerikában.
- Nekem nem is mondta… - biggyesztem le ajkaim.
- Suliban voltál, mikor nekem is mondta - ránt vállat. Fogja a lapátot és elindul vele ki. Mint egy kiskutya a nyomában vagyok. - Jutalom falit is kérsz? - vigyorog, rám mikor kiönti a kukába a szemetet.
- Oh, hogy pukkadj meg! - kapok észbe és visszarohanok a házba, röhögve jön vissza ő is. -A barátaid nincsenek még itt? - fordulok felé felfújt arccal.
- Mint láttad. - húzza fel vállát és a konyhába siet. – Oh, Rei, tudnál valami finom kaját csinálni estére? - kiált.
- Csendesebben már! - szaladok hozzá.
- Miért? Apa úgy is a dolgozóban van, ami hangszigetelt. - értetlenül néz rám.
- Jó, de bármikor kijöhet. - dőlök szomorkásan a pultnak.
- Ne légy szomorú hercegnőm - teszi kezét az állam alá. Elkapom a fejem, és arrébb megyek két lépéssel.
- Milyen kaját csináljak? - köszörülöm meg a torkom.
- Amihez kedved van - mondja és elvesz egy almát  a pultról.
- Ha arra gondolsz, hogy amit megakarok csinálni, akkor nem lesz semmi - kuncogok. - De azért kitalálok valamit - megyek a hűtőhöz.
- Rendben, de sokat csinálj, eléggé éhen kórászok a srácok.
- Tőlem nagyobbak?!
- Igen - nevet fel s idejön hozzám, hogy adjon egy gyors puszit az arcomra. – Megyek a srácok elé, óvatosan ma. - kuncog és elhagyja a konyhát. Hallom, ahogy a bejárati ajtó is becsapódik, s megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat. Mióta 15 lettem mindig így viselkedett velem, szinte úgy érzem, mintha a barátnője lennék, pedig neki van is barátnője, ahogy én tudom. Gondolataim cikázása közben kinyitom a hűtőt és tartalmát nézegetve gondolkodom mit is tudnék csinálni. Megszólal a kapucsengő, s felkapom a fejem.


- Vajon ki lehet? - motyogom magam elé. Gyorsan bezárom a hűtőt és átfutva a nagy házat a bejárati ajtóhoz igyekszem. - Nyitom. - kiáltom.
Ahogy kinyitom, az ajtót kettő, öltönyös fazont pillantok meg. - Miben segíthetek? - állok az ajtóba.
- Az idősebb Shin Jongkook-ot keressük. - válaszol mereven az egyik.
- Öm, szólok neki - billentem előre a fejem. - Addig jöjjenek be. - félve, bár de elállok az ajtóból, hogy betudjanak jönni. - Azonnal jövök. - Elsiettem apa dolgozójába, ami a lépcső alatt foglal helyet. Bekopogok és, egyből be is nyitok. - Apa... - szólok. – Két, öltönyös keres téged - lépek be a dolgozóba,  apa, mint mindig az íróasztalánál gubbaszt papírok felett.
- Rendben, máris megyek. - néz fel furcsa nyugodtsággal szemében. Vissza kimegyek és bezárom magam után az ajtót. A fickókhoz visszatérve mondtam nekik, hogy várjanak egy kicsit. Kirázott tőlük a hideg, de nem akartam őket itt hagyni, pedig lenne más dolgom is. Hirtelen újra csengetnek, s az ajtóhoz sietek. Ha megint zakósok kirúgom őket.
- Sungmin? - nézek meglepetten az újonnan érkezettre.
- Szia, drágám. - vigyorog és közelebb lép hozzám, hogy át tudjon ölelni.
- Hogy kerültél te ide? - értetlenkedem, bár a szívem majd kiugrik a helyéről. - És mi ez az új haj? - fogom meg lila lobontszát.
- Kell a változatosság. - ad egy puszit az arcomra, de most kicsit visszakozom tőle, mert sajnos közönségünk is van, így elhúzódom barátomtól.
- Na, itt vagyok. - jelenik meg apa. - Sajnálom, hogy várniuk kellett, jöjjenek az irodámba. - mondja apa és mutatná az utat a két fickónak, csak bezavart neki, hogy Sungmint is meglátta. - Hát te fiam, hogy kerültél ide? És festékes vödörbe ejtetted a fejed vagy miz isten? - kacag apa.
- Jó napot uram, jó formában van. - billenti előre tisztelettudóan a fejét Sung.
- Ha még itt leszel, majd beszélhetünk. - mondja apa és már tovább is áll a két férfival. Van olyan szerencsém, hogy apám már az első fiúmat megkedvelte, bár ez lehet köszönhető annak is, hogy Sungmin is egy jómódú családból származik, ami apánál nem egy utolsó szempont.
- Na, végre kettesben - öleli át a derekam s lábával bezárja a nyitva hagyott ajtót. - Annyira hiányoztál. - ajkaimra, apró csókokat kezd adni.
-  Sungmin... - húzódom el tőle.
- Na, mi az? - pislog rám hatalmas szemeivel.
- Hova tűntél el? Hogy se nekem se a bátyámnak nem szóltál?! - egy lépést hátra megyek, hogy a majd 180 centi magasságba ne fájduljon annyira bele a nyakam.
- Reita, figyelj, sajnálom. Nagymamám külföldön megbetegedett, apám fogta magát és elhúzott, muszáj voltam utána menni.
- Na de a négy hónap alatt egyszer sem jutottam az eszedbe? - fújtatok. – Kérlek, most menj el! - kapnék a kilincshez, de megfogja a kezem.
- Nem akartalak megbántani. - hajtja le a fejét.
- Jobb volt mikor csak simán barátok voltunk, sokkal többet nevettünk... - nyelek egy nagyot.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Mi lenne, ha olyanok lennénk, mint régen? – nézek fel szemeibe.
- Tényleg ezt akarod? - engedi el a kezem. Bólintok. - Rendben, akkor rajtam ne múljon. - húzza meg a vállát. - Jongkook? - tereli a témát.
- Szerintem a sportpályán vagy a közeli játszón vannak a fiúkkal. De nem fog repdesni az örömtől, hogy látni fog téged. – vakarom meg a tarkóm.
- Gondolom… De nem izgat… és még mindig foci mánia van? - kacag. - Elfog kopni a lábuk.
- Inkább te is eddzél, mert mintha kijöttél volna a formádból. - csapom meg a hasát, de egyből megdörzsölöm a kezem.
- A hasam még mindig kocka - kezdi felemelni a pólóját.
- Aish! - kapom el a kezét. - Maradjon minden a helyén! - nevetek zavartan.
- Na rendben, akkor meglesem a fiúkat. - mosolyog. - Később találkozunk - simogatja meg az arcom. Kimegy az ajtón én meg remegő lábakkal megyek a konyhába inni egy pohár vizet, sok volt ez nekem. Telefonom előveszem a zsebemből és kikeresem barátnőm névjegyét, hogy felhívjam.
- Itt az elmegyógyintézet miben segíthetek? - poénkodik Lexa.
- Jó napot, be szeretnék jelentkezni - mondom én is komoly hangnemmel.
- Haha, na mi kellene? - kuncog.
- Mit csinálsz ma? vagy most?
- Hm, estére lesz programom, de most szabad vagyok. - kuncog.
- Van kedved eljönni boltba? - kortyolok a poharamba. – És mesélni is akarok. – vigyorgok, mint tejbe tök.
- Ajjajj, akkor minden áron megyek, hol találkozzunk, vagy menjek érted? – beszél hadarva.
- A nagy bevásárlóközpont előtt találkozzunk, olyan fél óra múlva. – mosolygok.
- Rendicsek, annyi idő alatt el tudok készülni.
- Ott legyél ám időben! – emelem játékosan fel a hangom.
- Ne aggódj, mama – kuncogva teszi le a telefont. Még az utolsó kortyot ki iszom a pohárból, majd felmegyek a szobámba, hogy átöltözzem.



Bele nézek a tükörbe, és ahogy most bátyám fejezné ki magát: Egy kócos babát látok a tükörben. Fésűt a kezembe véve kezdem kifésülni hullámos hajamat, amit anyától örököltem. Apa és bátyám is azt mondják, hogy kiköpött anya vagyok. Én nem ismertem, mert belehalt a szülésbe, de nem volt hiányom anya terén. Jongkook és apa mindig vigyáztak rám, és csodálom, hogy bírták a sok kórházba rohangálást, mert olyan ügyetlen voltam, hogy vagy fejsérüléssel, vagy törött csonttal, jobbik esetben sima zúzódással kellett bevinni. A bőröm mégis akár a porcelán, olyan, ezt viszont már biztosan tudom, hogy anya vonása, mert mikor a régi képeket nézegetem róla, olyan szép sima és természetes a bőre… biztos nagyon jó lelkű ember volt az életében, kár hogy nem ismerhettem. Apa azóta sem akart soha újra nősülni. Sőt! Még barátnője se volt új. Ezt a hűséget nagyon szeretem apában. Viszont Jong-tól már kezdek kicsit félni, az utóbbi években nagyon megváltozott, már nem, azaz anya típus, teljesen átment abba, mint valami szatír. Volt egy este mikor kicsit sokat ivott a kelleténél és bejött a szobámba s elkezdett csókolgatni, meg olyanokat mondogatott, hogy nem lehetek senkié, csak az övé. Ah, féltem bármit is tenni, senkinek nem mondtam el, még legjobb barátnőmnek sem. Szerencsére csak akkor viselkedik, így ha ketten vagyunk, de sokszor már próbálom kerülni, de senki nem kérheti tőlem azt, hogy elváljak tőle, sose bírtam ki több napig, hogy ne lássam, hisz mellette nőttem fel!

Átöltözve lemegyek a nappaliba, s a szekrényből előveszem a kis perselyt, amibe apa nekünk tesz mindig pénzt, mivel nem szoktunk sokat kivenni belőle, csak ha nagyon muszáj, így már nagyon sok összegyűlt. Veszek ki és az üveget pedig visszarakom a helyére. Útközben elnézek apa dolgozója felé, de semmit nem hallok, azt se tudom meg mondani, hogy itt vannak-e még vagy sem… Sóhajtva és remélve, hogy nem kerül, apa semmi bajba elhagyom a lakást és kívülről megyek a garázsba, hogy biciklimet felvegyem, majd száguldjak a központba.

A biciklit berakom a megőrzőbe és az épület előtt várakozom legjobb barátnőmre. Mint mindig most is késik… 15 perc késés után látom, hogy épp befordul a sarkon, csigalassú járásával.
- Ilyenkor kell sztrájkolnod a gyorsaság ellen? – teszem csípőre a kezem mikor ide ér hozzám.
- Bocsi, messze találtam parkoló helyet és lejártam a lábam, hogy ideérjek időben. – ölel át.
- Tizenöt percet késtél! – mondom kicsit hangosabban a fülébe.
- Hé! Nem tehetek róla, oké? Bocsi… - enged el és karba teszi a kezét.
- Mindegy, menjünk. – fogom meg a kezét és behúzom a boltba.

- Na és miről akartál mesélni? – nézegeti a zöldségeket, mivel elmondtam neki, hogy vendég lesz este így valami különlegeset kell csinálni, erre rávágta, hogy legyen Ramen, Kimchi és KimBap is.
- Oh igaz is, visszajött Sungmin… - nézek fel rá.
- Igen? – felveszi velem a szemkontaktust. – Megmert jelenni a történtek után?! – nyitja nagyra a szemeit. – Van bőr a pofáján, nem mondom… Remélem nem csinált semmit, vagy eltöröm a karját!
- Nyugi, Lex. – kuncogok. – Annyira nem érdekelt, hogy megjelent, de mondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit, csak legyünk újra barátok, hisz tudod, mi voltunk régen a legjobb fiú-lány barátok. – vigyorgok.
- Persze, hogy tudom, de akkor is.. megbántott téged! – biggyeszti le száját.
- De túltettem rajta!! – húzom ki magam. – Lesz majd jobb! – szorítom ökölbe a kezem és diadalmasan felemelem.
- Jó, jó csak ne hívd fel ránk a figyelmet. – fogja meg a kezem és visszavezeti a derekam mellé. – Amúgy, csak erről akartál mesélni? – kérdezi, miközben szatyrokat szed, és a zöldségeket kezdi összerakni.
- Hm, most más nem jut az eszembe… - gondolkodom el.
- A memóriád, mint egy halé... – fogja a fejét. Kiöltöm, rá a nyelvem majd az édességekhez sietek.

Egy órás bevásárlás után Lexa végre azt mondta, hogy minden megvan, ami kellhet, így mehetünk fizetni. Hosszas civakodás után megbeszéltük, hogy én viszek haza két kisebb szatyrot, és Lex utánam hozza a többit.

Kifulladva esek be az ajtón és a konyhába rohanok, hogy a zöldségeket, amik nálam vannak a hűtőbe helyezzem.
- Reita, hol voltál? – jön utánam apa.
- Csak, bevásároltam. – pislogok rá.
- Oh, értem, szólhattál volna – áll teljesen elém.
- Nem akartam zavarni. – dörzsölöm meg a tarkóm.
-Sose zavarsz.. – ölel át hirtelen. – Bátyád mondta, hogy most elutazom? – kérdi lágyan. Válaszképpen karjaiban bólogatok. –Nem tudom, meddig leszem oda, de nagyon vigyázz magadra! Bátyádra is egyaránt. Apropó, hova lett az is? – enged el kicsit.
- Elment a barátaival focizni – mosolygok apára.
- Ejj, az a piszok… Na mind egy, én el is indulnék, mert hamarosan indul a gépem. Nagyon vigyázz magadra. – homlok puszi és még egy utolsó kedves mosoly tőle, s elhagyja a konyhát, házat. 10 perc múlva Lexa is megérkezett a többi cuccal.
- Miért kellett ennyi csokit venned? – néz egy szatyrot tele minden finomsággal.
- Sose lehet tudni mikor lesz jó… - nyalom meg a szám szélét.
- A csokit, szerelmi bánatokkor szokták ennyi mennyiségben venni. – húzza fel a szemöldökét. Vállat rántok, és a szatyorból kiveszek két szelet csokit, majd a zacskót elrejtem a konyhaszekrénybe.


Lexa végig itt volt velem, és jó kis adag kaját megcsináltunk. Nekem már most csorgott a nyálam, pedig közbe még ettem is belőle, hisz mindent lekel ám melózni, hogy jó-e!
- Ezzel készen is lennénk. – ül le az asztalhoz Lexa. – Ha nem fog nekik ízleni, lenyomom a torkukon!
- Nee! – fordulok felé csillogó szemekkel. – Majd én megeszem mind! – visszaszívom a nyálam, és egyenesbe vágom magam. – Köszönöm a segítséged! – megyek oda hozzá és szorosan átölelem. – Amint végzel, átjöhetnél. – távolodom kicsit el tőle, de még fogom a vállát.
- Megpróbálok jönni. – mosolyog.
- Cselekedj! – koppintok a fejére.
- Megjöttünk! – hallom meg bátyám hangját.
- Nocsak, hány óra?  - néz ijedten fel Lex a faliórára. – Basszus! Nekem mennem kell! – áll fel hirtelen, úgy, hogy engem meg majdnem lefejelt. Szélvészként veszi le a kötényt és fogja a táskáját, s ad nekem egy arc puszit. S rohan át a nappaliba, ahova gyorsan követem, de hirtelen megállt, én meg egyenesen neki, majd a földre estem. – Reita! – fordul meg és felsegít.
- Köszi… - igazítom meg a ruhám. Ahogy felnézek, egyből leesett, hogy miért állt meg olyan hirtelen Lexa. – Sziasztok! – bólintok a két idegen fiúnak.
- Szóval te lennél, az a híres Reita? – vigyorog a barna hajú. Bólintok egy aprót. – Én Taewoon, vagyok!
- Örülök a találkozásnak. – beszélek diplomatikusan.
- Akkor én mennék is… - zavarodik össze Lex és újra puszit ad az arcomra. – További szép estét. – viharzik ki a bejárati ajtón. Döbbenten pislogok utána.
- Te is mutatkozz már be! – böki meg Taewoon, a mellette állót.
- Szia, Yoohwan a nevem. – mosolyog féloldalasan.