2.rész

- Uh, nagyon jól néz ki! - jönnek be a konyhába a fiúk. - I... igyekeztünk Lexával. - mosolygok és mutatom nekik, hogy üljenek le. - Köszi! – vigyorog még mindig Taewoon. Én is leülök a bátyám mellé, és

neki állunk enni.

- Úristen! Rég voltam ilyen jól tele! - dől ki a széken Yoohwan és a hasát fogja.
- Egészségetekre! - mosolygok. Jongkook átöleli a vállamat és ad egy puszit az arcomra, ami majdnem a számat találta el. Eltoltam magamtól, s felállva zavartan kezdem összeszedni a tányérokat.

- Menjünk fel srácok. - mondja kuncogva bátyám.

- Nem kell segíteni? - kérdezi Taewoon.

- Elboldogulok... - hajtom meg a fejem.

- Na akkor... - nyikorogva tolja ki a széket Yuhwan.- Köszönjük, a vacsorát.

- Szívesen. - mosolygok, és nézem ahogy elhagyják a konyhát. A szekrényhez megyek ahova betettem a csokikat s kiveszek egy tábla Milka csokit. Kibontom, és mosogatás közben majszolgatom. Letakarítom az

asztalt is majd felindulok a szobámba.

- Ah, fárasztó nap volt... - sóhajtva dőlök ki az ágyamon. Szemhéjamra iszonyatos nehézség helyezkedik, semmi erőm kinyitni, viszont érzem, hogy a zsebemben rezeg a telefonom, nagy nehezen kiveszem onnan és felülök az ágyon még mindig csukott szemmel. - Igen?

- Szia, babó, ma szerintem nem tudok visszamenni, holnap délelőtt menjek át? - csendül lágyan Lexa hangja.
- Nekem az is jó, úgy is fáradt vagyok - ásítok nyomatékosítva kijelentésem.

- Na és milyenek a fiúk? Boldogulsz velük?

- Persze, mindenkinek ízlett az étel is, nem is maradt sok - kuncogok. Kinyílik az ajtóm, s kipattan a szemem, bátyám jött be, s közbe ujját szájához teszi, hogy ne mondjam.
- Oh, pedig én is akartam volna enni... - szipog Lex. Jongkook lassú léptekkel jön ide mellém, amit végig követek tekintetemmel.

- Azért maradt még talán 1 adagnak való. - Jongkook leül az ágyra és végig engem néz.

- Rendben, akkor holnapra azt dugd el nekem. - mosolygós a hangja.
- Úgy lesz. - bólintok, bár nem sok esélye van, hogy ő látja.
- Huh, nagyon fáradt a hangod, akkor nem is zavarok, pihend ki magad, majd holnap beszélünk... puszi. - mondja Lex. Bár a hangom nem álmos most, inkább csak félek, hogy mi lesz.
- Jó éjt! - mondom, és egyből leteszem a telefont. Még mindig bátyámmal nézek farkas szemet. Miért félek most a közelségétől? Nem akarok félni tőle, de hát, ő ad rá okot... Hajam arrébb rakja a nyakamból és

arcával egyre csak közeledik a szabaddá vált területhez. Teljesen ledermedek. Már mikor tisztán érzem, leheletét a nyakamon, megáll. 

- Találkoztam Sungmin-nel. - suttogja.

- Volt itt... - nyelek egy nagyot.

- Mit akart?! - távolodik el, épp csak annyira, hogy szemembe tudjon nézni.

- Csak, beszélni... - állok fel, de ő is jön utánam.

- Hova akarsz menni? - fogja meg a csuklóm.

- Ittál valamit, vagy mi? - fintorgok rá és szabad kezemmel próbálom kiszabadítani csuklóm.

- Nem! - hosszasan néz a remegő szemeimbe.

- Akkor kérlek, engedj el és menj ki a szobámból! - mondom határozott levegő vétellel. Felháborodva hagyja el a szobámat, én pedig megkönnyebbülten esek térdre. Csak annyira volt erőm még, hogy felkússzak az

ágyba, s sírva aludtam el.

Mi ez a virágillat? Honnan jön?

Kinyitom a szemem és egyből az éjjeli szekrényemen vázás virágot pillantok meg. Lassan felülök és szétnézek a szobámban, semmi változás, azon kívül, hogy a függönyöm be van húzva, és a virágok. Sóhajtva

kelek ki az ágyból és kimegyek a szobámból. Az egész házban mintha senki sem élne, olyan a kisugárzása. Üres és régi. A folyosó végén lévő ablakon szűrődik be a felkelő nap fényei, ez világítja be az egész felső szintet. Lemegyek a hideg lépcsőn, egyenesen a konyhába. Nem érzem, magam éhesnek inkább csak a csoki vonz a szekrényben. Mint egy zombie közeledem, a mennyországhoz s mikor már ott vagyok, megremeg a kezem, ahogy kinyitom, nehogy valaki észrevegyen. A zacskó hangos zörgésbe kezd, ahogy elkezdem a tartalmát kivenni. Sikeresen kivettem vagy öt különbözőt és nagy sóhajtva zárom vissza a szekrényt. Megfordulok és ledermedek, amint meglátom Yuhwant az ajtófélfának dőlve, egy

mindent sejtő mosoly kíséretében.

- Én is kapok? - löki el magát és felém indul.

- Az attól függ! - húzom fel az orrom.

- A bátyád és Seok még alszik... - áll meg előttem karba tett kézzel. Egy, mars szeletet nyújtok felé.
- Én nem erre gondoltam. - fintorgok azon, amit mondott.
- Én viszont örülök, hogy kettesben tudunk lenni, mert amúgy Jongkook mindenkinek megtiltotta. - húzza fel a vállát és végre elveszi a csokit.

- Nem fogja a bátyám eldönteni, hogy kivel barátkozzam, tudja nagyon jól, hogy ebben nem hallgatok rá! – mondom határozottan, de mégis esetlenül dőlök neki a pultnak.

- Furcsák vagytok ti ketten… - gondolkodik el és pár centire mellém dől.

- Talán azért, mert anya nélkül nőttünk fel, ketten segítettük egymást, mert apa nem nagyon tudott a munkája mellett velünk is foglalkozni… - nyílok meg Yuhwan-nak, amit kicsit furcsállva mégis jó érzéssel teszek. Még

Alexának sem mondtam már az első nap után el a családi hátterünket. Vagy lehet, azért mondom neki el, mert azt hiszem, tud valamit Jongkook-tól? – És mindig máshogy viselkedünk, legyen az egy családi vacsoránál, vagy barátinál, Jongkook inkább a furcsa, így tesz engem is azzá. – sóhajtok.

- Értem… - mered a távolba. Kibontok egy csokit és gyorsan beleharapok.

- Nyami, imádom a csokit… - lazulok el. – Te is egyed, ha már kértél. – böködöm meg a könyökömmel. Felkuncog és kibontja ő is. – Amúgy még sosem láttalak titeket és Jong sem beszélt rólatok, honnan ismeritek egymást? –

felhúzott szemöldökkel néz rám.

- Pár napja ismertük meg, Taewoon ismerte Yoosung-ot és ő pedig beajánlott minket a bátyádnak, hogy jó táncosok lennénk a csapatba. – meséli. Úgy iszom, a szavait mintha valami szent mondaná. – Mi meg nem ellenkeztünk mikor Jongkook felhívott minket. – mosolyog. – Ez volt talán egy hete… - gondolkodva

néz rám. Megrántom a vállam, hogy nem tudom.

- Nem mesélte nekem – fordulok meg és egy pohár után nyúlok, majd a hűtőhöz megyek ahonnan kiveszem a hűtött vizet, majd töltök. – Te kérsz? – kapok észbe.

- Elfogadom… -fog egy poharat és idejön.

- Amúgy miért vagy fent? – kérdezem, ahogy öntök neki is.

- N..nem tudtam aludni.. - dadog. Látszik rajta, hogy nem tud jól hazudni.

- Igen, igen... - forgatom meg a szemem.

- Mi okom lenne fent lenni? - sandít rám.

- Nem tudom, biztos velem akartál lenni. - húzom ki magam, majd pár másodperc múlva felnevetek.
- Talán igen. - kuncog ő is. Lefagyva nézek rá. - Bocsi... - kacsint. - Ah, üljünk már le egy kicsit, mert ide fagy a lábam... - kezd el tipegni. Lenézek és nincs rajta semmi, csupasz lábbal áll mellettem.
- Ejj, miért nem nyúltad le valamelyik papucsot? Jongkook-nak is annyi esze van, mint egy bolhának. - rázom a fejem. Megfogom a pólója szélét és lassan, kicsit pirult arccal elkezdem áthúzni a nappaliba.

- Ez aranyos volt tőled. - mondja, ahogy leülünk a kanapéra. Teljesen kényelembe helyezi magát, de úgy hogy feje felém fordulva van.

- Van mikor tudok olyan lenni, de nem szokásom. –vigyorgok.

- Szerintem fordítva van – kuncog. – De tényleg! – nagy szemekkel mered rám, mikor meglátta, hogy megforgatom a szemem.
- Nem szeretem, ha aranyosnak neveznek… - húzom fel a térdem mellkasomra.

- Ha fiú lennél megértenélek, mert én sem szeretem, ha a lányok egyből „ jaj de cuki, nézd már a pofiját” – elvékonyítja a hangját és még egy kényes csaj testtartást is felvesz, amin azon nyomban elnevetem magam. – Most ne nevess ki mert ez az igazság… - pöcköli meg a vállam.

- Igen, igen, tudom – fogom a hasam.

- Ejj te lá…

- Mit csináltok ti?! – hangos hang zavarja meg örömünket. Ijedten nézünk mindketten a kanapé mögé, ahol bátyám áll.

- Csak beszélgetünk – mosolyog nyugodtan Yuhwan.

- Igen, nem tudtunk aludni – tapad át rám is Hwan nyugodtsága. – Kérsz csokit? – nyújtok felé egy bontatlant.
- Inkább egyél valami rendes ételt – lenézően viselkedik. Szemem forgatva állok fel és otthagyom a társaságukat. Felmegyek a szobámba, de mielőtt beléphettem volna Jiseok jött ki a szobámból. Értetlenül nézek rá és követem a tekintetemmel, ahogy kijön, és kicsit arrébb megáll.
- Bocs, csak a mosdót kerestem – pislog rám, mintha egy tök természetes dolgot tett volna az imént.
- Egy ajtóval arrébb. –mutatok balra. Bólint egyet és egyből besiet. Vállat rántva megyek be a szobámba, magam mögött bezárva az ajtót. A szekrényhez menve előveszek egy tiszta farmert és egy fekete pólót. Átöltözöm, majd fogom a hátizsákom, telefonom és letrappolok a konyhába. A fiúk mind nagy

szemekkel nézték, hogy mit csinálok. Hűtőből kiveszem a tegnap elrakott ételt és a táska mélyére rakom. A szekrényhez futok, ahonnan kiveszem az egész zacskó csokimat és azt is a táskámba teszem.

- Mit csinálsz már? – fintor szűrődik ki Jongkook hangjából. – Csak nem költözöl?
- De – mondom unottan. Széknyikorgás. Gondolom erre már felállt, vagy csak megmozdult.

- Hova akarsz már menni? – hallom a lassú lépteit.

- El.

- Válaszolnál normálisan! – emeli fel a hangját. Nem foglalkozom vele és anélkül, hogy ránéznék, elmegyek mellette. Az íjtóig jutottam el, mivel bátyám elém állt. – Hova mész?!

- Egy barátomhoz. – billentem oldalra a fejem.

- Mert hagyom is… - fogja meg a csuklóm, ekkor csengetnek be az ajtón. – Ki a fene az? – nagy lendülettel fordul meg és kitárja az ajtót. Hayong azzal a megszokott nagyfőnökös nézésével vet pár

pillantást Jongra.

- Mehetünk, Rei? – kapja rám a tekintetét. Jongkook elengedi a kezem, mivel Hayong-tól a számára jobb, ha távol tartja magát. Félre állt én pedig ki tudtam menni. Hayong belém karolt és egészen a kocsijáig így

vezetett. Beülve a kocsiba egyből megcsap az a régi fahéj illat, amit a kocsija illatosítója ad.

- Köszi, hogy eljöttél értem – csúszok le az ülésen.

- Ugyan, a fiúk már amúgy is várnak téged, hiányzol nekik – indítja a kocsit.
- Nekem is ők, de tudjátok, hogy mi van otthon. És most láttad Jongkook-ot is – sóhajtok. Hayong nekem a második apám, igaz nem komplett fickó, de a szíve a helyén. Mindig segített, jobban mint a bátyám. Bár

oka az több lehet, az egyik, hogy belém van, zúgva mióta csak ismer. A másik, hogy a mi családunk igen sokat segített neki és vissza akarja adni az adósságot.

- Tudjuk, de igazán írhattál volna, legalább Junsu-nak, hogy lelépett Sungmin és szabad a pálya. – vihog.
- Te nem vagy komplett – fogom a fejem. Mióta tudja, hogy semmi esélye nálam, állandóan Junsu-val akar összehozni, a többi haverjával együtt.

- Na és akkor hova vigyelek?

- Először Lexához, mert nem tudtam felhívni, aztán ahova akarsz – rántok vállat.

Így is tett, ahogy mondtam, felvitt Alexához, ahol nem egyedül találtuk meg, hanem egy Hansol nevű fiúval, mint kiderült Lexa már két hete randizik vele, de nem akarta elmondani, míg nem lesz semmi komoly. Bár azt mondta, hogy nem lesz belőle semmi, jó fej meg minden, de nem az ő stílusa.  Leraktam a tegnapi kaját Lexának, hogy akkor már ne jöjjön át, mert ha hazamegyek Jongkook tuti kiveri a balhét, hogy, hogy lehettem ilyen meggondolatlan és elmegyek.

Hayong pillanatok alatt vezetett át a városon a saját lakására, ahol már nem is lepődtem meg azon, hogy túlzsúfoltság van. Mivel nyolc ’kölyök’ dekkol nála. Csak tudnám, hogy mikor pattant ki ez a hülye ötlet a fejemből, hogy idejöjjek, az Alpha házba.